Sunday, May 01, 2005

JOHN CHUCKMAN TRANSLATION: IN HUNGARIAN

JOHN CHUCKMAN

Beteg munka

David Frum neo-konzervatív kiáltványa

A címben foglalt kifejezés nem tartozik kedvenc szavaim közé, de néha egy kifejezés olyan pontosan a lényegre tapint, hogy annak nehéz ellenállni. A "neo konzervatív kiáltvány" pontosan kifejezi szerzőinek mondanivalóját. A fenti kifejezés az Amerikai Egyesült Államok külpolitikájára vonatkozik. Az amerikai elnökök Hübele Balázsa számára készült terv az egész világ átrendezését látja elő. A terv, az elnök eddigi afganisztáni és iraki sikereinek megítélése alapján, az Amerika ellenesség további növekedéséhez és az általános politikai zűrzavar egész világra kiterjedő további fokozódásához vezet.

Figyelemre méltó az is, hogy az embereknek ez a különleges csoportja - a neo konzervatívok milyen előszeretettel használják a tizenkilencedik századbeli Európa radikálisinak jelszavait. Nehéz lenne pontosan megállapítani, hogy a szélsőjobboldal hatalmas példányszámban gyártott kiadványaiban hányszor, és hányféleképpen fordulnak elő a "forradalom", "forradalmi", valamint a "radikális", és a "kiáltvány" kifejezések. Meglehet, hogy ezeknek a szavaknak a különleges szóösszefüggésben való használata kezdetben csak hatást keltő kampány fogás volt, de ez a nyelvhasználat sokkal leleplezőbb, mint megalkotói gondolnák.

Hitler is nagy előszeretettel használta ezt a nyelvet. A tűzoltó fecskendő nagyságú személygépkocsik kedvelője, a sétapálcás és köpenyes opera látogató, a tea délutánok és az elegáns teasütemények ínyence mindig ezt a nyelvet használta, amikor katona csizmában és korbácssál a kezében büszkélkedett a nyilvánosság előtt.

A kiáltvány egyik szerzője David Frum, aki évek hosszú során, a földi javakkal bőven megáldott szélső jobboldal képviselőinek propaganda szócsöve volt. Frum nagy pillanata akkor érkezett el, amikor a jelenlegi elnök beszédírójának szerepével tüntették ki. Bush elnök beszédeinek minőségét tekintve, azt gondolhatnánk, hogy a beszédírói rang valóban lefokozást jelent, de Frum itt is kitett magáért. Felesége, vagy maga Frum, elkövette azt a hibát, hogy nyilvánosságra hozta, hogy az elnök beszédében felhasznált "gonosz tengelye" kifejezés David Frum képzeletének szüleménye. Az ilyesmit nem szokták nyilvánosságra hozni. Az embereknek azt kell hinniük, hogy ezeknek a szavak Balázs elnök fejéből pattannak ki. Amikor azonban a washingtoni koktél partik egyikén, Frum, vagy felesége ezzel eldicsekedett, mielőtt másnaposságukból felocsúdhattak volna, fentről azonnali csomagolásra szólították fel őket.

David Frum ezzel elmulasztotta életének legnagyobb összekacsintási, rábólintási, és befolyás közvetítői lehetőségét, és azóta is térden csúszva igyekszik visszakönyörögni magát a hatalom kegyeibe. Richard Perle-vel közösen írt könyve, most vagy megmenti Frum ketté tört életpályáját, vagy nem, de ez az első alkalom, hogy hónapok óta ismét talpra álljon.

Richard Perle külön bemutatására nincs szükség. Ő a washingtoni Fekete Lagúna, mélyén élősködő, méreggel átitatott testű szörnyetege. Perle is az egyik rangos propaganda gyártó üzem nagyra becsült munkatársa, hadügyminisztériumi haszonhajhászó, az Egyesült Államok minden eddigi gyarmatosító háborújának, és bombázó akciójának a szekértolója, Izrael katonai megoldási módszereinek lelkes és kitartó híve.

A kiáltványt a két szerző közösen írt könyve alkotja, amelynek címe: „A Gonosz megsemmisítése - Hogyan nyerhető meg a terror elleni háború.” Végre, egy izgalmas, és eredeti gondolatokat sugalmazó cím. A gonosz megsemmisítése? Mikor szűnnek meg a neo konzervatívok úgy beszélni mintha IKE 700. írnánk? Talán az Istennel kufárkodó vándorcirkusz két tagja, Pat Robertson, és Jerry Falwellis is szerepel a könyv forrásainak, és ihletőinek listáján?

Már a cím maga is megfélemlítő, mert ha valaki abban a helyzetben van, hogy az atomhajtású anyahajók, és a termo-nukleáris fegyverek igénybe vételét befolyásolhatja, a külpolitikában pedig a gonosz megsemmisítéséről beszél, az igen veszélyes ember. Önkéntelenül is Ripper őrnagy a „a lényeg tisztaságának a hanyatlása” feletti aggodalma jut eszünkbe, amint a „Dr. Strangelove” – ban útjára bocsátja atomfegyverekkel ellátott bombázóját. Félelmetes, hogy az ország elnöke ma ugyanezeket a képtelenségeket szajkózza. Ami a megelőző támadásokat illeti, - azokat Hübele elnökünk is az Amerikai Egyesült Államok hivatalos politikai doktrínájának minősíti.

A könyv szerzői amiatt aggódnak, hogy Washingtonban hiányzik a győzelem iránti akarat. Győzelem iránti akarat? Ez a kifejezés az 1944 körüli Berlin recsegő rádióhullámainak hideg borzongást idéző kijelentéseit idézi. Valóban, a nyelv olykor sok mindent elárul.

Az amerikai haderő hosszú távú elkötelezettségeit tekintve, már alig bír el több megterhelést, a közvélemény pedig belefáradt a halott katonákról való hírekbe. Ilyen körülmények között az embereknek megvan a véleménye a győzni akarás hiányáról. Ehhez bizonyosan hozzájárul az adók csökkentése ellenében történő felelőtlen költekezés. Az épületes kereskedelmi mérleg negatív mutatója pedig azt jelzi, hogy ez a fejvesztett politika összességében, az Egyesült Államok gazdasági biztonságát veszélyezteti. De, amint tudjunk, a gonosz elleni harc hevében nincs félúton való megállás.

A kiáltvány hemzseg az olyan kitételektől, amelyek azoknak az amerikaiaknak igyekeznek a kedvébe járni, akik soha sem olvasnak tényleges híreket, és könyveket a nemzetközi helyzetről, de mellüket verve hangoztatják abbeli véleményüket, hogy hogy miként kell bánni az idegenekkel. A Meglepetések meglepetéseként, Frum és Perle könyvében megtalálható a Szíriában, és Iránban végrehajtandó rendszerváltás történelmi szükségszerűsége is, de arról, hogy ehhez a keresztes hadjárathoz honnan állítanak elő még több keresztes vitézt, amíg ugyanakkor Afganisztánban, és Irakban is harcolnak, csak a könyv végén találunk majd apró betűs választ. Az Amerikai Egyesült Államoknak, az a különben is elítélendő verbuválási módszere, hogy ösztöndíjak kecsegtetésével vásároljanak szegény sorsú újoncokat, máris elvesztette lendületét, amint a fiatalok belátják, hogy az ösztöndíjért, és az iskolai képesítésért ténylegesen részt kell venni egy undorító és értelmetlen háborúban. A beaf steaken hízott washingtoni „forradalmáraink” nem törődnek azzal, hogy a világ hogyan fogadja ezt az erőszakon alapuló nemzetközi politikát. Felkent vezetőjük máris több kárt tett az Amerikai Egyesült Államok és barátai, s szövetségesei közötti jó viszony elmérgesítése terén, mint bármely más elnök az ország történelmében. Frum és Perle úgy vélik, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak meg kell szabadulnia a nemzetközi közvélemény béklyóitól. Ha Marx mondhatta, hogy az emberiségnek le kell ráznia bilincseit, úgy Frum és Perle is odamodhatja az emberiségnek, hogy le is út, fel is út.

Úgy tűnik, hogy a két szerzőt nem szolgálták ki ingyenesen valamelyik frites és bifteck francia vendéglőkben, mert azok éktelenül dühösek a franciákra. Azt javasolják, hogy az Egyesült Államok vetélytársként kezelje Franciaországot, tekintet nélkül arra, hogy a tízen nyolcadig században Franciaország biztosította az Amerikai Egyesült Államok szabadságát, és azóta is több háborúban, és a nemzetközi váltságok idejében is megbízható szövetségesnek bizonyult. A két szerző nem veszi tekintetbe azt sem, hogy Franciaország mai is a világ szabadság eszme, és az emberi szellem egyik kiemelkedő bástyája. Azoknak az egyetemes emberi értékeknek a letéteményese, amelyekhez Frum és Perle is állítólag igazodnak. Azt sem veszik tekintetbe, hogy Franciaország már sikeresen megvívott egy terror elleni háborút, mielőtt az divatos lett volna a neo-konzervatív táborban. Franciaország ezt más országok kormánya, és politikai rendszerének a megdöntése nélkül valósította meg, a szerzőknek azonban eszébe sem jut, hogy netán Franciaország e téren szerzett tapasztalata hasznos lehet az Amerikai Egyesült Államok számára. Franciaországot meg kell büntetni, valószínűleg azért, mert annak, Irak megtámadására vonatkozó fenntartásai közül ma már mindegyik beigazolódott.

Frum és Perle történelmi felfogása nem csak a közép kelet teljes felforgatására, és a régi és megbízható szövetségi viszonyok elmérgesítésére szorítkozik. Ázsiában is nagy dolgokat számítanak véghez vinni. Elsőként Észak Korea katonai zárlatát helyezik kilátásba. Azt javasolják, hogy az Egyesült Államok komolyan foglalkozzon Észak Korea atomerőműveinek a lebombázásával. Ezek a kijelentések, a közveszélyes gyújtogatók szavai, akik készek arra, hogy a saját kedvtelésükre égő gyufát dobjanak Los Angeles közvetlen közelében lévő, felettébb gyúlékony talajra. Hogy a világnak mi a véleménye minderről, az egyáltalán nem számít. Az sem számít, hogy a közvetlenül veszélynek kiszolgáltatott dél koreaiak hogyan vélekednek egy esetleges Észak Korea elleni támadásról. Erre vonatkozólag a két szerző az elnök nézetét tartja mértékadónak: „Ha nem vagy velünk, akkor ellenünk vagy.” Mindez arra épül, hogy Washingtonban jobban tudják mi a koreaiak érdeke, mint maguk a koreaiak. A két szerző egy életen át a világhatalmat gyakorló bennfentesek kegyeinek kiérdemlésével foglalkozott, és ennek alapján most szakértőknek képzelik magukat, abban, hogy magát a világhatalmat hogyan kell gyakorolni.

A kiáltvány sok mindenről szól, de a saját hivalkodó állításaival ellentétben, a terror megszüntetéséről nem. Amint azt Durham bátor anglikán püspöke, Tom Wright kijelentette: „Bush és Blair iraki kalandja olyan mintha egy csoport fehér huligán arra vállalkozna, hogy ők majd megoldják a kábítószer kereskedést Brixtonban (London egyik legrosszabb városnegyedében) Ez nem azt jelenti, hogy Irakban minden rendben lett volna, de arról van szó, hogy Bush, és Blair nem a legmegfelelőbb emberek a kérdés megoldására. A kiáltvány a fehér huligánok állandó felhatalmazását, illetve megbízatását látja elő. Azoknak a nézeteknek és felfogásoknak a megváltoztatását szorgalmazza, amelyeket az átlagos amerikai, vagy nem ért, vagy amelyeket az elfogadhatatlannak tart. Egy olyan félelem – diktálta világot teremt, amelyben soha sincs elég biztonság. Ez a felfogás párhuzamos azzal, ami az Izraelt érintő területek eseteiben tapasztalható. Izrael soha sincs eléggé biztonságban. Az idegen területek megszállása, a megtorlások, a háborúk sem hozták meg az elvárt biztonságot. A letartóztatások, és a kínzások alkalmazása sem jelent elég biztonságot. A kémkedések, és a merényletek sem teremtették meg a tökéletes biztonságot. Az atomfegyverek sem teremtik meg a biztonságot. Azt minden bizonnyal, a falak sem fogják megteremteni.

Izrael paranoiás rendszere az őszinte békekötés elutasításán alapszik. Az Amerikai Egyesült Államok térhódító, és romboló politikája is ezt az utat követi, azzal, hogy Afganisztánban megteremtette Bin Ladent, lehetővé tette Hussein törekvéseinek megvalósítását, és magára vonta Irán huszonöt éve tartó gyűlöletét. Frum és Perle nem forradalmi jellegű politikai változásokat látnak elő, hanem Izrael paranoiás politikai rendszerét szándékoznak az egész világra kiterjeszteni.

Ez az őrült világfelfogás Orwell 1984. c. regényét tükrözi azzal a különbséggel, hogy az általános belső jogfosztottságot a kisajtón vezetik be. Az a terror elleni háború örve alatt valósul meg, és nem pedig a nyílt rendőri önkény hatalomra jutásának folytán következik be. Az eredmény ennek ellenére, ugyanaz. Amerika ténylegesen rendőrállam lesz.

A kiáltvány egy fajta amerikai küldetéstudatbeli dokumentumként is felfogható. Hasonlóan, mint a múltbeli „Manifest Destiny”, amely ugyan csupán az észak amerikai őslakósokat, és a spanyolokat érintette. Ez az új küldetéstudat, ma a római birodalom bíbor vörös színeit öltve az egész világra kiterjed. Megvan hozzá a katonai hatalmad Amerika, használd. Ne törődj a világ másik kilencven öt százalékának a véleményével, vagy félelmével.

A könyv megjelenésének időpontja alapján feltételezhető, hogy a könyv tényleges célja, Bush elnöknek viszonylagos mérsékeltként való beállítása. Bush azonban egyáltalán nem mérsékelt, hiszen elnöksége idején a könyv minden kitételének, és javaslatának a megvalósítására történtek kísérletek. Bush, tehát nem mérsékelt, de nem is háborús hős, ennek ellenére azonban a maga együgyű módján mégis megkísérelte hősként bemutatni önmagát, és az amerikaiak jelentős többsége ezt el is hitte ezt neki. Ezek szerint miért ne hinnék el, hogy mérsékelt politikát igyekszik folytatni? Egy évvel ezelőtt ki hitte volna, hogy Bush képes lesz Irak megtámadására, egy olyan cselekedetre, amelynek évekre szóló súlyos következményei lesznek?

A háború megindokolására felsorakoztatott kifogások, ma már egytől egyik megdőltek, de a felmérések azt mutatják, hogy az amerikaiakennek ellenére is támogatják az elnököt.

Meglehet, hogy ez a kiáltvány – még akkor is, ha józan ésszel szemlélve, egy igen beteg munka, mégis, az egész világ sorsát meghatározó jóslatnak bizonyul.

Fordította: Kaslik Péter

No comments: